• .
  • .
  • .
  • .
Szép napot! :)

Bár története

Bár Dunaszekcsőtől délre, Mohácstól északra a Duna partján fekszik. A régészeti leletek tanúbizonysága szerint a Duna közelsége, a termékeny talaj és a dombok védelme a már az őskor embere számára is vonzóvá tette ezt a helyet.  A Duna völgyében valószínűleg már ebben az időben is húzódott egy természetes útvonal, amely később a község felemelkedését, de sok esetben pusztulását is okozta.

A római korban az összeköttetést a határvédelem kulcsfontosságú területei között az ún. „limes út” biztosította, amely nem csak hadiút, de elsőrendű kereskedelmi útvonal is volt.  Ennek kedvező hatását érezték a község területén letelepedő kiszolgált katonák is, minek bizonyítékai az ún. Farkasgödör dűlőben és a mai országút építése során előkerült falmaradványok, római kori edénytöredékek, érmék és egyéb használati tárgyak.   A mai országút a Limes útra épült.

A népvándorlás viharos századai során sem szűnt meg a település. Dunaszekcsőhöz hasonlóan avarok telepedtek meg itt.

Bár első okleveles említése 1296-ból való. Az oklevelek általában Boor, Bor néven említik, mely elnevezés a Bor ( Kalán ) nem valamelyik Bor nevű tagjától ered. A területnek több birtokosa volt: Bor fia János Bár déli részét, Fülöp fiai Lőrinc és László a másik részét birtokolták.

1328-ban Bári Benedek besenyőé volt a terület, aki később a fehérvári káptalan nemese lett. Bár tulajdonképpen ekkor került a fehérvári káptalan kezébe. A faluhoz tartozó birtokot határolta Dunaszekcső, Bozsok és Doboka, Csele falu és a Duna folyó. A terület legnagyobb értéke egy halastó és a Duna folyó volt, ahol Szekcsőtől Cseléig folytattak a báriak halászatot.

A község határában már a XIII. században jelentős szőlőtelepítések folytak, melyet egy 1264. évi oklevél szerint Nána Comes kezdett meg. Doboka és Bár határában hatalmas pincéket építtetett, melyeket még 1437-ben is „Nána pincéjének” hívtak.

A XVI. századi rovásadó összeírás szerint a XVI. századtól Bár a pécsi püspök birtoka. A község területét átszelő út ebben az időszakban is fontos stratégiai útvonal. Állítólag II. Lajos is állomásozott itt a mohácsi ütközet előtt, innen az alsó és felső völgy elnevezése: Kőnigs Thal ( Király völgy). A végzetes csata után a töröktől való félelem szinte megbénította az életet. Aki csak tehette, állatait, házát sorsára hagyva, fejvesztve menekült a Duna szigeteinek erdőibe, mocsaraiba. Hamarosan azonban visszatértek a faluba, lerombolt házaikat újra felépítették, s folytatták megszokott életüket.  Igaz ugyan, hogy a török hatalom kegyetlen parancsuralmon alapult, a jobbágyok élete mégsem lett elviselhetetlenebb, sőt egy-két tekintetben jobb is volt, mint a királyi Magyarországon élő lakosságé. Míg a királyi Magyarországon ekkor a Habsburg ellenreformáció szörnyűségei példátlanok voltak, addig a török  nem törődött a rajah vallásával, egyes esetekben még támogatta is a protestánsokat. Az adózásban lényeges különbséget jelentett a robotszolgáltatás hiánya, így még a fokozottabb pénzszolgáltatás is elviselhetőbbnek tűnt. Ugyanakkor a jobbágyok szabad költözködését sem gátolta, s a jobbágysorból való felemelkedés lehetősége is adva volt. Lakossága gyakran cserélődött, melyet jól bizonyít, hogy 1554-ben magyarok lakták, 1591-ben pedig a lakosság nagy része szerb nemzetiségű.

A török földesúr megjelenése azonban nem jelentette azt, hogy a magyar földbirtokos kapcsolatai megszakadtak volna birtokaival, ugyanis az 1559. évi dicalis összeírásában Bár még Báry György, az 1695. évi összeírás szerint Bezerédy kapitány birtokában volt. További földesurai a török alatt: Pető László, a pécsi püspök, a kincstár, később a szekszárdi apátságé, majd annak utódjáé a szekszárdi tanulmányalapé.  A terület másik részének birtokosa a Sauska és a Bésán család.

A  XVI. század végétől a hajdú átvonulások és a portyázók garázdálkodásainak köszönhetően a terület elnéptelenedett, csak időnként, nyugalmasabb időkben volt rövid ideig lakott.

A török alóli felszabaduláskor ( 1687) elvadult, erdős terület volt. A környező falvak és mezővárosok lakosai fát vágtak és makkoltattak a területén. Mivel földje elsőrangú volt, birtokosai igyekeztek betelepíteni. Az első telepítések, melyek során főként szerbek és magyarok telepedtek meg itt, nem bizonyultak tartósnak.

A szervezett telepítés III.Károly 1723. évi törvényének eredményeként indult meg. A XVIII: századi telepítés során a telepesek nagy része Dél és Nyugat-Németországból jött. Egyrészt, mert főként ezen a területen vált a szegényebb rétegek élete kilátástalanná, s így őket vonzotta leginkább az új és sokat ígérő lehetőség. Másrészt azért, mert itt volt a lakosság döntő része katolikus, s a bécsi udvarnak elsősorban katolikus alattvalókra volt szüksége. Ebben az időben a telepítés fő színtere a bakonyi, a vértesi és a budai hegyvidék, valamint a baranyai és tolnai terület. A németek Baranyában részben a magyarok által üresen hagyott falvakba települtek be, részben pedig új falvakat alapítottak.  Bár község a telepítések egy igen fontos helyén feküdt. Mercy és Szavoyai telepesei egyaránt a falu mellett haladtak el vagy a Dunán, vagy az országúton. Mivel Sauska, e terület földesura katasztrofális munkaerőhiányban szenvedett, minden feltételt hajlandó volt teljesíteni, s ezért sikerült megnyerni magának a telepesek egy-egy csoportját. Sauska egyet tudott adni a telepeseknek: kitűnő földet. Viszont nagy szüksége volt azok szolgálataira, s ez igen türelmetlenné tette, ami a német parasztok továbbvándorlását vonta maga után. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a falu átjáróhely volt, s így még a huzamosabb ideig itt tartózkodók is csak közbülső állomsnak tekintették ezt a helyet, s nem szándékoztak véglegesen itt letelepedni. Az első telepesek – hesseni protestánsok és fuldai katolikusok- 1727-ben telepedtek le Bárban, s még a század hatvanas éveiben is ige sokan érkeztek. Az első tanító 1737-ben érkezett a faluba, s Bár ezzel az iskola létrehozása terén a környék falvai közt élenjárt, évtizedekkel előzte meg még Dunaszekcsőt is.

A fali későbbi lakóinak zöme Dél-Németországból a telepítési időszak végén érkezett. A telepítések hullámzása miatt a falu házai szétszórtan, kisebb-nagyobb csoportokban épültek. A végleges kialakulás kb. 1780-ra tehető, s ez után viszonylag nagyobb visszaesés nélkül fejlődött 1850-ig.

A bári uradalom gazdálkodásában a napóleoni háborúk jelentettek nagy fordulatot, mivel a háború elhúzódása miatt Bécs, hogy hadseregeit élelmezni tudja, kénytelen volt nagy mennyiségben vásárolni a Magyarországon termett gabonát. A nagy kereslet miatt a gabona ára a sokszorosára szökött fel. A Sauska családnak külön kedvezett, hogy közel volt a Duna, melyen a gabonaszállítás jelentős része folyt, s így kedvező feltételekkel tudták eladni gabonájukat. A gazdasági konjunktúrának köszönhetően a család 1800 körül egyszerre két kastélyt is épített Bárban, az ún. sárga és fehér kastélyt.

A telepesek  németek már az 1700-as évek közepén jelentős területeket telepítettek be szőlővel. A bor – főleg a vörösbor- igen jó minőségű volt, s ezt jó áron tudták eladni,  ami a lakosságnak komoly jövedelmet jelentett. Mivel azonban jórészt csak a szőlőre alapozták jövedelmüket, ez az alap igen bizonytalan volt. Az 1889-es hatalmas jégverést még ki sem heverte a falu,  amikor a filoxéra csaknem teljesen kipusztította a község szőlőterületeit. A súlyos helyzetből a falu nehezen lábalt ki. Évtizedeknek kellett eltelni, míg az új szőlőfajtákat és az új kezelési módokat meghonosították.

Az I. világháború a községben 38 halálos áldozatot követelt. A települést 1918-tól folyamatosan szerb csapatok szállták meg, s csak 1921. augusztus 22-én került ismét Magyarországhoz. A lakosság nagyrészt mezőgazdaságból él, bár a munkaerő hiányában a parasztgazdaságok meglehetősen leromlottak, s a gazdasági válság miatt tovább aprózódtak., melyeknek lehetősége az akkori keretek között a nagyobb fejlődésre nem volt.

Ezzel ellentétben a két világháború közti időszakban a falu életében több jelentős előrelépés történt. Ebben az időszakban kap villanyvilágítást majd távbeszélőt a község, és kapcsolódik be a az autóbusz közlekedésbe, leaszfaltozzák az utat és tejcsarnok épül.

 

Jegyzetek:

Bezerédy Győző: Dunaszekcső és Bár története ( Dunaszekcső, 1975)

Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig ( BmL. Pécs, 1979 szerk.: Bándi Gábor)

Tímár György: XVI. századi rovásadó összeírások a mai Baranya területéről ( Baranya megyei helytörténetírás  Pécs 1974-75, 1976)

Ács Zoltán: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon

Petrovich Ede: Baranya megye népoktatása a reformkorban( Baranya megyei helytörténetírás Pécs,1976)

 

Közelgő események
Bár Időjárás